SZERVEREGYESÍTÉS
Kedves Lovagok!
Örömmel jelentjük be, hogy jelentős előrelépést értünk el a Battleknight szerverek egyesítésének előkészületeiben. A kezdeti belső tesztek nagyon ígéretes eredményeket hoztak, és bízunk benne, hogy a következő három hónapon belül megvalósulhat a szerveregyesítés a Battleknight szervereken.
Bár pontos dátumot egyelőre nem tudunk mondani, arról tájékoztathatunk, hogy az egyesítés több időpontban is megtörténik majd. Kisebb közösségekkel fogjuk kezdeni, hogy biztosak lehessünk abban, hogy minden megfelelően működik. Az egész folyamat, az első egyesüléstől az utolsóig, várhatóan körülbelül három hetet vesz igénybe.
Az egyesítés után a közösségek száma változatlan marad, ami azt jelenti, hogy csak az egy közösségen belüli szerverek lesznek egyesítve. Az egyesítés után minden közösségnek két szervere lesz, Lettország és Litvánia kivételével. Számukra egy-egy szerver marad.
Az egyes közösségeken belüli összes 1x szerver egyetlen 1x szerverré lesz összevonva. Az egyes közösségek 4x, 5x, 8x és 10x szerverei egyetlen 5x szerverre lesznek összevonva.
További információkkal és egy átfogó GYIK-kal később fogunk ellátni benneteket.
Üdvözlettel,
A Battleknight csapatod